Az ezredforduló után a migráció a nemzeti és a nemzetek feletti politikák szinte minden aspektusában kiemelten kezelendő problémakörként jelent meg. Európában többirányú elvándorlás figyelhető meg – nem csak a közép-kelet európai és a kelet európai országok irányából a kontinens nyugati centrumaiba, hanem a világ minden elmaradottabb, vagy konfliktusok sújtotta régióiból szintén a jobb megélhetéssel, gazdasági és társadalmi érvényesüléssel kecsegtető fejlett nyugatra. Természetesen az országokon belüli népvándorlás is egyre erőteljesebben jelenik meg – mértékében még nem ellent mondva az európai modell innovatív rugalmasságának, de lassanként megkérdőjelezve azt.

Forrás: Eurostat – Immigration

A foglalkoztatáspolitika szemszögéből vizsgálva a migrációt nem jellemezhetjük káros nyomásként a befogadó országok munkaerőpiacára, sem pedig vákuumot hagyó emberi erőforrás elszívásnak a küldő országokban. A nemzetközi migráció hozzájárult a gazdasági növekedéshez és a jólét szintjének emelkedéséhez a fogadó és a származási országokban egyaránt. Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) a fejlett országok versenyképességének növekedését állapította meg a magasan képzett munkaerő bevándorlásának következményeként, míg az iparosodó országoknak a betanított és segédmunkások jelentettek termékeny erőforrásokat.

Forrás: Lévai Imre: Nemzetközi migráció

A. Zoleberg négy periódust határozott meg a világvándorlás történetében. Elsőként a merkantilizmus korát, amelyben a rabszolga-kereskedelem jelentette a munkaerő-áramlás motorját. A szabad migráció ipari forradalommal való megjelenését a második lépcsőfokként értelmezi, majd harmadikként a közlekedés fejlődésével a tömeges migrációt. Napjaink migrációs nyomását a hidegháború végétől datálja, negyedikként jelöli meg a folyamatban.

A migráció új közgazdaságtana a migrációs döntések meghozatalát nem az egyénektől, hanem a közösségektől (család, háztartás...) származtatja. Nem tartja elégséges magyarázó tényezőnek a relatív bérkülönbségeket, és a kivándorlás, illetve otthon maradás előnyeit és hátrányait kölcsönösen megfeleltethetőnek. A kormányzati politikákról pedig azt tartja, hogy azok a differenciált migrációs hatások kiváltói. A duális munkaerőpiac elmélete döntő tényezőnek a befogadó országok munkaerő- keresletének szerkezetét, nem pedig a kibocsátók munkaerő kínálatát tekinti. Az elmélet tanai szerint a munkaerő-toborzás előrébb való a bérajánlatnál a meghatározó módszereket tekintve. Mivel strukturális megkettőződés történik a munkaerőpiacon, a bérszínvonalak ezzel párhuzamosan is megkettőződnek.

A kormányzati politikák, úgy, mint a foglalkoztatás- és adópolitika nem gyakorol feltétlenül befolyásoló hatást a migrációs döntésekre. A kormányzati politikák a migráció okainak és következményeinek csak akkor válhatnak alakítóivá, ha azok a társadalmi, gazdasági, politikai, jogi és kulturális viszonyokat globális összetettségben kezelik.

Forrás: KROLIFY - A munkaerő migrációja – kutatási jelentés

A következő sorokban a migráció kapcsán két szűkebb témára koncentrálok, a migráció és a feketemunka európai viszonyaira, illetve a befogadó országok azon félelmére, hogy a bevándorlók elveszik-e a munkalehetőségeiket.

A feketemunka különösen káros hatásai nehezen kezelhető kihívások elé állítják az európai szociális rendszert. Egyrészről a dolgozókat kizsákmányoló illegális szociális dömpinggel járhat együtt az illegális foglalkoztatás, másrészről pedig markánsan versenytorzító következményekkel járhat. Az Európai Unió, azon belül is a Tanács által meghatározott ellenintézkedései nem mutatkoztak elégségesnek számos okra visszavezethetően. Ezek az élőmunkára kirótt magas adó- és járulékterhek, a homályos túlóra megadóztatás, illetve az alacsony, vagy egyáltalán nem létező minimálbérek. A munkavállalók preferencia-rendszerében előrébb valóak lennének minimálbért nyújtó állások, ha amellett, hogy természetesen nagyobb biztonságot nyújtanak, még magasabb bérszínvonallal is járnának.

A világgazdasági válság Európában a GDP zsugorodásával párhuzamosan felerősítette az illegális foglalkoztatást is. Ausztriában, amely a „fehér” országok közé sorolhatónak mondott, 2009-ben 10 % nőtt a feketemunka miatt indított eljárások száma. A be nem jelentett munkavállalók utáni adóveszteség komoly károkat okoz az állami büdzsében, nem is beszélve a társadalmi és szociális feszültségekről. Rendkívül nehezen vizsgálható a migráció és a feketegazdaság kapcsolata, ugyanis konkrét statisztikák nem készülnek, illetve természetesen honpolgárok is résztvevői annak. Véleményem szerint a nyilvántartásba vett migránsok száma és a hatósági rajtaütések egy táblázatban való ábrázolása is csak hozzávetőlegesen adhat alapot bármilyen következtetés megállapítására. 2010-ben 9 % becsülték az illegális foglalkoztatás részarányát a GDP-ből, amely arány az osztrák turizmus GDP-ből elfoglalt részével egyezik meg.

A migrációval szemben minden befogadó társadalomban él egy félelem az iránt, hogy a külföldiek elveszik a hazai munkavállalók munkahelyeit, illetve lenyomják azok béreit. Felmerül továbbá, hogy a migránsok által igénybe vett jóléti szolgáltatásokat maguk fedezik-e, vagy a befogadó ország számára jelentenek költségeket. Nemzetgazdasági szinten a félelem nem megalapozott, kisebb egységekben vizsgálódva azonban – így regionális, vagy ágazati szinten – a migráns munkaerő nagyobb hatást gyakorolhat a foglalkoztatásra és a bérekre. Az érdekkonfliktusok akkor keletkeznek, amikor A embercsoport és B embercsoport szükségleteinek kielégítése ugyanazon, korlátolt mennyiségben rendelkezésre álló javakra irányul.

Annak meghatározója, hogy a külföldről beáramló munkaerő milyen mértékben alakítja át a befogadó ország foglalkoztatási és bérviszonyait, a hazai, és a migráns munkaerő szerkezetétől, viszonyuktól függ.

Az alábbi táblázatot azért készítettem el, hogy szemléltessem az országok állampolgárainak, és külföldön született munkavállalóinak képzettség szerinti elhelyezkedési arányait.

A hazai munkaerő migránsokkal történő helyettesíthetősége kulcsfontosságú a hazai munkanélküliség, bérek, illetve a bérrugalmasság alakulásában. Abban az esetben, ha a bevándorlók a hazai munkásság kiegészítői, magasabb honi termelékenységet – és béreket eredményez a növekvő migráció. A fejlett európai, jellemzően nyugati országokat tekintve a magas képzettségű helyi munkaerőt kiegészítő alacsonyabban kvalifikált migráns munkaerő előnyös a befogadók számára. Továbbá megnövekedett keresletet is hoz a hazai termékek és szolgáltatások iránt, így a nemzetgazdaság egésze gyarapodik.

Úgy, ahogy a globalizáció esetében, itt is beszélhetünk nyertesekről és vesztesekről. Nyertesek a magasan képzett haza munkások és a tőke tulajdonosok, vesztesek az alacsony képzettségű „bennszülött” munkások, akik bércsökkenéssel számolhatnak. Amennyiben a beáramló munkavállalók törvényes keretek között, megadóztatott állásokban dolgoznak, a fel nem használt adóbefizetéseik kedvezőek a jóléti intézmények működése számára.

Szolnoki Szabolcs @2013

források:

Equal.nfu.hu

osha.europe.hu

epp.eurostat.ec.europa.eu

Lévai Imre: Nemzetközi migráció

Bauman, Zygmunt: Általános szociológia

adozona.hu

pantarhei.org