A blogbejegyzéseimben ritkán fogalmazok meg személyes véleményt, igyekszem a foglalkoztatáspolitika elméleti kérdéseit és aktualitásait az általam képviselt szakmai szemüvegen keresztül (amely csak egyetlen okuláré a látszerészi fiókban) elemezni, jelen esetben viszont kivételt kell tennem.
A "gyerehaza" programról ugyan eddig nem sokat tudtam, de létezésével, alapvető céljaival tisztában voltam. Személy szerint a külföldi tanulás, tapasztalatszerzés, időszakos munkavállalás, majd a megszerzett tudás és képességek hazatérés utáni hasznosításának támogatója vagyok, így a "gyerehazát" is szimpatikusnak találtam. Önmagában, és az akkori formájában talán nem elégségesnek, de mindenképpen szimpatikusnak, továbbfejlesztendő kezdeményezésnek.
A híradásokból és a közösségi portálokon értesültem arról, hogy az EMMI támogatásával fordulóponthoz érkezett a "gyerehaza", létrehozták a Karrier Pontot. Körbenéztem a honlapjukon, újabban egyébként is megint slágertéma lett a migráció, a migránsok nemzetgazdasági hatásai egyes fejlett nyugati államokban (lásd Egyesület Királyság napjainkban). Íme egy régebbi rövid bejegyzés arról, hogy a migránsok jelenléte áldás-e vagy átok. A megállapítások vice versa megállják a helyüket.
http://foglalkoztatas.blog.hu/2012/12/01/migracio_es_foglalkoztatas
Megnéztem az Alapítvány sajtótájékoztatóit, elolvastam a kapcsolódó cikkeket és követtem a web és web 2.0 felületeken közzétett hozzászólásokat, véleményeket. Utóbbi vezetett el odáig, hogy nem álltam meg magam is a véleményalkotást:
Ha tehetjük utazzunk, kiváltképp fiatalon, majd térjünk haza. A lehetőségekkel élni kell - okosan, felelősségteljesen. El lehet innen menni, de a foglalkoztatáspolitika aktualitásait figyelve azt mondhatom, hogy a hazai munkaerőpiacra már jó eséllyel vissza is lehet térni. A bevándorlókat pedig - legyenek magyar ajkú ácsok, vagy keleti kereskedők, be kell fogadni. Véleményem szerint egyre több intézkedés és kezdeményezés támogatja a hazatérést, ezt az áldásos célt. Olyanok, mint például a gyerehaza. Sok sikert kívánok neki. Lehet "ekézni", szidni, lázadni, de ha a kivándorlásnak adtunk egy lehetőséget és elég bátrak voltunk csomagolni, tegyük meg ezt a hazatéréssel is.
Rengetegen kényszerből mentek, mondhatják sokan, ezzel nem is kívánok vitatkozni. Valóban, nem kevesek számára alig volt alternatíva. Az ország ellenben nem zúgolódással és fanyalgással, hanem kemény munkával tud újjáépülni. Mindenki hiányolja a számára elfogadható bérszínvonal, tisztes megélhetés mellett a társadalmi elismertséget. Sokan azt mondják, utóbbi talán még fájóbb számukra (lásd orvosok, egészségügyi dolgozók). Miért is ne kezdenénk magunkkal? Undor és fölényeskedés helyett mosoly, néha egy-egy elismerő szó? Hankiss Elemér után szabadon - ki kell találnunk Magyarországot, még ha a felszínen sokan is vagyunk sokfélék.
És miért beszélek ilyen könnyedén kiutazásról és hazatérésről? Álszent lennék, elfogult, vagy bértollnok? Nem, egyikkel sem vagyok vádolható. Álszentséggel azért nem, mert felismerem azt, ami felett sokak átsiklanak - a program célcsoportját. Diplomás, magas szintű nyelvtudást birtokló, és már külföldi tapasztalatokkal is rendelkező kivándorolt magyarokat szólít meg. Ha ez másként lenne, én is mást mondanék, mert az Alapítvány tevékenysége és eszközei nem lennének kielégítőek. Elfogultsággal pedig azért nem vagyok vádolható, mert Max Weber útmutatását (az objektivitás és értékmentesség eszméje Max Weber tudományfilozófiájában) követve beismerem, az vagyok. A program kezdeményezőivel és önkénteseivel számos világnézeti kérdésben egyetértek, és egy közösség tagjaiként jobbító szándékkal gyakran együttműködünk. A bértollnoksárgól, és az önkéntességről. Személy szerint az itt közölt véleményemért esetleg köszönetet várhatok, másra igényem sem lenne. Az önkéntességről pedig – ha a program koordinátorainak neve alatt az áll, önkéntesek, én elhiszem. Hívjanak naivnak, de ma már minden boríték útja olyan könnyen nyomon követhető, hogy nem is feltételezhetnék mást.
A megfogalmazott kritikák egy részére nagy részben kívülállóként, a saját szemüvegemen keresztül nézve a kezdeményezést reflektáltam. Valószínűleg a bejegyzésem sem lesz vita nélküli, de ezt magam sem várom el, csupán egyet kérek, fontoljuk meg a végszót:
A svédeket, hollandokat, dánokat is van miért irigyelni, az angolokat és az amerikaiakat (össztársadalmi szinten) kevésbé, de vállalnánk-e olyan utakat, amelyeket ők megjártak, és tudjuk-e, hogy milyen valójában az északi, vagy az angolszász modell? Fogadjuk el, hogy generációk harca és feladata „Magyarország kitalálása”. Adjunk egy esélyt a gyerehaza programnak, ne fojtsuk meg azt csírájában. Nagy és idealista szavak ezek, de mivel az elmúlt 20 évben annyi út vezetett már a semmibe, és annyi félkész hidat építettünk fel, ideje valami másban, valami gyanúsan egyszerűben, és már-már meseszerűben hinnünk. Magunkban.
„A valódi cselekvés mindig minőségi, a mennyisége - ha nem is elhanyagolható - alárendelt szerepet játszik.” Pilinszky János
Szolnoki Szabolcs @2013
