A nemzetek politikai rendszerei többek, mint a környezeti hatások passzív tárgyai – a rendszerek döntéseikkel és az azok megvalósítására meghozott intézkedésekkel, cselekvésekkel alakítják a környezetet. A rendszer „outputja” hat önmagára, más nemzetekre és magára a nemzetközi politikai rendszerre is.

A világok kinyílásában, egybeolvadásában és ezzel együtt összezsugorodásában (világfalu, világpiac) számos kihívás rejtőzik. Az európai kontinens nagy részét lefedő gazdasági- társadalmi-politikai integráció az Európai Unió, amely tagállamai érdekeinek harmonizálásában kiemelkedő eredményeket tud elérni. Teszi ezt a részt vevő országok rendkívüli szolidaritása mellett – az integráción belül közösen létrehozott és folytatott tevékenység legalábbis erről tanúskodik. De vajon igaz-e, hogy az országok ennyire magukénak érzik az integrációt, és hajlandóak akár áldozatokat is hozni tagtársaikért és a közösségért? Vajon a globalizáció veszélyeit és problémáit egységben, vagy nemzetállamként hatékonyabb kezelni?

Elméleti síkon gondolkozva az integráció mélyítése a szolidaritás erősítésével jár, míg a közösség bővítése annak gyengülésével. Napjaink tendenciái a gyakorlatban mindkettő esetében negatív hatással vannak a szolidaritásra. A szolidaritás két végpontja – az együttérzés és az önfeláldozás között széles skála rajzolódik ki, de számos, és gyakran megtörténő tagállami, sőt, brüsszeli intézkedés, kommunikációs lépés, egyéb akció nem rajzolható fel azon.

A második világháborút követően Európa újjáépítése energiával töltötte fel és folyamatosan erősítette a gazdasági integráció kialakításának igényét és kiteljesítését. Folytatódott a lendületes és a tagállamokat egyre szorosabban egymáshoz fűző közösségépítés a ’60-as évek konjunktúrájának virágzása korában is. Ezt követően több megtorpanás és fellendülés következett, amelyeket többnyire sikerrel oldott meg a szervezet. Vajon így lesz ez a globális kihívásokkal is? Annak ellenére, hogy létrejöttek közös értékek, intézmények, és döntéshozatali mechanizmusok, a közösség legfontosabb alapköve, az integráció kezdetekor még igen erős szolidaritás erős ütemben gyengül.

A következő sorokban a szolidaritás után a közös foglalkoztatáspolitikai szabályozás jelenét meghatározó, és a szolidaritáshoz számos ponton kapcsolódó elemet mutatok be, az Európai Unió szintjén működő Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapot (EGAA).

Véleményem szerint a közös foglalkoztatáspolitika, a szolidaritás és a globális kihívásoknak megfelelni próbálás az integráció keretein belül jelenleg az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapban (EGAA) jelenik meg leginkább. Az Alap éves költségvetése 500 millió euró, célja a globális kereskedelmi viszonyok megváltozása és a világméretű pénzügyi és gazdasági válság miatt munkanélkülivé vált polgárok támogatása álláskeresési segítségnyújtással és új készségek kifejlesztésének elősegítésével. Az EGAA igyekszik gyógyírt találni többek között a nagyüzemek bezárására és nagyvállalatok általi termelés kitelepítésére az Európa Unión kívüli, olcsóbb bérköltségű országokba.

A válságkezelés kapcsán megemlíthető, hogy a Bizottság a 2013. december 31-i felülvizsgálatig kitolta az Alap forrásainak hozzáférhetőségi határidejét. Eredetileg 2009. május 1-től 2011. december 30-áig történhettek volna kifizetések az EGAA-ból. A finanszírozási intézkedések között megtalálható a vállalkozói készség ösztönzése, a mentorálas, a munkakeresési támogatás, a személyre szabott képzés és átképzés, illetve a szakmai orientáció is. Vannak egyszeri, korlátozott időre szóló egyedi támogatási intézkedések. Ide tartozik az álláskeresési- és mobilitási támogatás, úgy, ahogy az élethosszig tartó tanulásban részt vevőknek nyújtott is. Az EGAA a tagállamok hatáskörébe tartozó intézkedéseket – így szociális védelmi intézkedéseket nem finanszírozza. Ilyenek például az öregségi nyugdíjak, vagy a munkanélküli segély.

Fontos tisztázni, hogy a munkanélkülivé vált polgárokat a tagállamok programjai részesítik segítségben, és az Alap a vállalatokat, azok fenntarthatóságát, korszerűsítését, átstrukturálásuk költségeit nem finanszírozza. Az Európai Szociális Alap és az Európai Unió más strukturális alapjai hosszú távú stratégiákat és célokat támogatnak, változásokra való felkészülést és a változások kezelését szolgálják. E tevékenységek közé tartozik az egész életen át tartó tanulás is. Az EGAA csak a globalizáció és a jelenlegi válság ideiglenes orvoslására nyújt segítséget.

Az EGAA ideiglenessége mellett számos uniós program hosszú távú célkitűzéseken keresztül igyekszik a foglalkoztatás magas szintjét biztosítani. Így a Lisszaboni Stratégia paradigmaváltozása, az Európa 2020 Stratégia is ezt az elvet követi. A benne megfogalmazott inkluzív növekedés a magas foglalkoztatás elérését jelenti a készségekbe való beruházás, a szegénység létének felszámolása, a munkaerő-piaci modernizálás, illetve a képzés és szociális védelem rendszerein keresztül. A globális verseny kihívását a gazdasági növekedés egész Európa számára eljuttatásában és a nagy arányú foglalkoztatottságban látja.

A kormányok szuverenitása a nemzetközi szervezetekbe és viszonyrendszerekbe történő betagozódással már nem abszolút, hanem relatív. Nem alkothatóak törvények a politika egyetlen ágában sem a nemzetközi elvárások figyelmen kívül hagyásával, Az EGAA, és az EGAA-hoz hasonló alapok kiemelten fontosak, de a tőke és a munka mind szabadabbá váló áramlása szükségessé teszi a globális szabályozás nagymértékű elterjedését és betartását a nemzetállamok szuverenitásának egészséges szinten történő konzerválásával és megszilárdításával. 

Szolnoki Szabolcs @ 2012

J. Wiatr, Jerzy: A politikai viszonyok szociológiája
Balázs Péter: A szolidaritás határai Európában
ec.europa.eu
Dr. Soós Edit: Kohéziós politika
Bagó József: A foglalkoztatáspolitika nemzetközi normái