Az elmúlt három évben Magyarországon is deklarált célként jelent meg a flexicurity koncepció meghonosítása. Máig számos kritika érte a megvalósítást – a leghangsúlyosabb ezek közül az „olcsóbbik út” választásának bírálata. Azt, hogy valóban „fapados” lesz a születőben lévő biztonságos rugalmasság hazánkban véleményem szerint még korai és megalapozatlan lenne kijelenteni. Reményeim szerint rövid bejegyzésem, amely voltaképpen a holland flexicurity egy szeletének rövid bemutatása hozzásegíti az érdeklődőket ahhoz, hogy egy általuk vélt és a magyar viszonyokkal konform ideális elméleti modellen gondolkodjanak.

A FLEXICURITY JELENTÉSE

A flexicurity kifejezést először Hans Adriaansen holland szociológus használta az 1990-es évek közepén. Definíciója szerint a flexicurity elmozdulás a munkaviszony biztonságától a foglalkoztatás biztonsága felé. A foglalkoztatási lehetőségeket és a szociális biztonság rendszerét javasolta megerősíteni a munkaviszony biztonságának hanyatlásával szemben.

A kifejezést ugyan legtöbbször rugalmas biztonságnak fordítják, de a koncepció lényegének és megértésének szempontjából helyesebbnek tartanám a biztonságos rugalmasság használatát. A rugalmasság a foglalkoztatáspolitika által önmagában nem elégséges, hiszen ez esetben a munkavállalók jelentős hányada elveszítené lehetőségét a biztonságos megélhetéshez, ezért szükséges a rugalmasságot megvalósítani kívánó intézkedéseket a biztonság elérésének eszközeivel párosítani a szakpolitikában. Ilyenek egyebek mellett a munkavállalók képessé tevéséért létrehozott képzések és átképzések, a jogszabályi környezet minden szereplő számára kedvezősége, a komplex, de mégis dinamikus, jól alkalmazkodó adó- és társadalompolitika, továbbá a folyamatok nyomon követése, értékelése, illetve a tájékoztatási kampányok.

Szakpolitikai eszközként a rugalmas biztonság, vagy helyesebben a biztonságos rugalmasság az 1990-es évek elején a dán és a holland munkaerőpiaci reformok nyomán jelent meg. A reformok sikeressége megmutatkozott a jelentősen csökkenő munkanélküliségi rátákban, ami az európai politikusokat számára ösztönzést jelentett a flexicurity koncepciójának közösségi szinten történő alkalmazására. A felismerés és elhatározás ellenére a konkrét lépésekre, az alkalmazás irányába történő elmozdulásra 2007-ig várni kellett. Az Európai Bizottság egy szakértői csoport felállításáról határozott, amelynek feladata a flexicurity alapelveinek meghatározása volt. Munkájuk kimeneteleképpen a flexicurity négy fő alkotóelemét 2007 végén az Európai Tanács elfogadta.

A „biztonságos rugalmasság” négy fő alkotóeleme:

-rugalmas és megbízható szerződési formák, korszerű munkajogi szabályozás kollektív szerződések és munkaszervezetek révén;

-átfogó stratégiák az élethosszig tartó tanulásra a munkavállalók, közülük is a legsérülékenyebb rétegek folyamatos alkalmazkodóképességének és alkalmazhatóságának biztosítása érdekében;

-hatékony aktív munkaerő-piaci eszközök, melyek segítenek a munkavállalóknak megbirkózni a gyors változásokkal;

-korszerű társadalombiztosítási rendszerek, magában foglalva a szociális védelmi formák minél szélesebb körét, mely segíti a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét.

A flexicurity koncepciója a fentebb megismertek alapján tág keretet biztosít arra, hogy a fentebb bemutatott alapelvekhez való igazodás mellett a tagállamok országspecifikus modelleket valósítsanak meg. A rugalmasság növelése és a munkavállalói biztonság megtartása másként talán nem is valósulhatna meg, hatékonyan pedig egy uniós szintű „tervutasítást” követve semmi esetre sem.

A HOLLAND KONCEPCIÓRÓL RÖVIDEN

Míg a dán flexicurity modellben a munkaerő felvétele és elbocsátása egyszerűbb, továbbá erős a szociális háló és az aktív munkaerő-piaci politikák léte jelentős, a holland modellben az atipikus (ilyenek például a részmunkaidő és a távmunka) foglalkoztatási formák kerültek előtérbe. Röviden tehát a „nem tipikus” munkaformák kerültek a „merev, hagyományos” foglalkoztatási sémák közé beemelésre.

Természetesen a jótékony hatású koncepció megalkotása nem merült ki ennyiben. Az életciklus modell fontosságát felismerve intézkedéseket hoztak a munka, a gondozás és a tanulás egyenlőbb megoszlásáért. Egy, a költségvetés által támogatott program keretében lehetővé teszik a dolgozóknak, hogy a fizetésük bizonyos százalékát megtakarítsák, amely forrásként szolgál kiadásaik fedezésére az ápolás, vagy tanulás miatt szüneteltetett munkaviszonyuk idején. Az „AMP” – aktív munkaerő-piaci programokat kiterjesztették, továbbá „rendelkezéseket hoztak a munkaerő-kölcsönző cégek által kiközvetített, határozott idejű munkaszerződéssel rendelkező dolgozók foglalkoztatás-védelmének, képzéshez való jogának, megfelelő bérezésének és kiegészítő nyugdíjjogosultságának biztosítására”.

Az intézkedések tehát rendkívül sokfélék és a gyors reagálás a lokális és globális válságok bekövetkeztekor egyaránt fontos. A gyors reagálásra jó példa a holland kormány egyik lépése – válaszként a válságra 33 ideiglenes mobilitási központ került felállításra. A központok a munkanélküliek mielőbbi szakmájukon belüli elhelyezkedését, illetve átképzésüket támogatták. Amikor 2006-ban egy Limburg környéki nagy cég számos munkavállalóját elbocsátotta, a program elérte a célját. A munkanélkülivé vált dolgozók 85%-a talált újból állást.

KIALAKULÁSA

A koncepció megvalósulásának egyik első állomásaként talán a „Wassenaar Agreement‟ (1982) c. törvényre tekinthetünk. A törvény bércsökkentésért foglalkoztatást ígért, és kollektív megállapodások keretében előkészítette az utat a részmunkaidős foglalkoztatás fejlődéséhez. Fontos megjegyeznünk, hogy a részmunkaidős állások általában nem sorolandók a „bizonytalan foglalkoztatások” halmazába határozatlan idejű voltuk miatt. Az részmunkaidőben foglalkoztatottak (többségében nők) jelentős hányada egyéni döntésük alapján dolgozik az előbbi munkaformában.

A '90-es évek idején a viszonylagosan rugalmatlan munkaerőpiac aggodalmat idézett elő, ám a hatóságok a munkajogi szabályozás modernizálásáról képtelen voltak kompromisszumra jutni. A probléma feloldására és az alku megszületésének érdekében tárgyalásra hívták a szociális partnereket, hogy a „Munkaügyi Alap” keretében egy alkucsomagról közösen döntsenek. Az alku – egyidejűleg csökkentetve a bizonytalanságot és megőrizve a rugalmasságot a határozott idejű szerződéssel dolgozók helyzetének megszilárdítására fókuszált. Három, a továbbiakban is említett eleme fő eleme:

-háromban maximálta az egymás után köthető határozott idejű munkaszerződések számát
(a negyedik szerződés automatikusan határozatlan idejű);

-elhárította az akadályokat az alkalmi munka közvetítők elől;

-a Munka Törvénykönyvében elismerték a határozott idejű és alkalmi szerződéseket és bevezették a minimum védelmet és minimálbért.

Az alku eredménye egy, az alkalmi munkavállalókra érvényes kollektív megállapodás életre keltése, amely egyaránt tartalmaz bérgaranciákat, képzést és nyugdíj-kiegészítés. A törvénybe foglalt megállapodás a „Rugalmasságról és biztonságról szóló törvény” néven 1999 január 1-én lépett hatályba.

A ”biztonságos rugalmasság” kiépítésének első szakasza a '90-es években Hollandiában sok munkahelyet teremtett és drasztikusan csökkentette a munkanélküliséget, továbbá számos más dimenzióban – például az élethosszig tartó tanulásban részt vevő személyek arányában pozitív változást eredményezett.

ATIPIKUS FOGLALKOZTATÁS

A holland modellben mindent összevetve a leghangsúlyosabbak a fentebb említett atipikus munkavállalási formák úgy, mint a részmunkaidő, a határozott idejű munka és a munkaerő-kölcsönzés magas aránya. A statisztikákban megfigyelhető, hogy Hollandiában kiemelkedően magas a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya az összes foglalkoztatotthoz képest. Az ezredforduló utáni évben már 42.2 százalékpontos értéket, míg 2011-ben már 49.1 százalékpontot mutatott. Az atipikus munkaformák e fajtának munkavállalói ráadásul jelentős részben nők, amely jelenségnek olyan pozitív hozadékai vannak, mint a családi élet és a munkavállalás összeegyeztethetősége, illetve a gyermekvállalási kedv magas volta. A részmunkaidőben dolgozók aránya a kilencvenes évek végén még nagyságrendekkel kisebb volt, mint napjainkban. A lendületes növekedés a 2000-ben megszületett „Munkaórák Kiigazításáról szóló törvénynek” köszönhető. A törvény értelmében a munkavállalóknak lehetőségük nyílt a már létező munkaszerződésük bizonyos feltételek melletti egyoldalú módosítására.

INTÉZMÉNYEK

Az országban a munkaerő-piaci kérdéseket jelentős részben ún. "konszenzusos modellben" szabályozzák. E modellben bipartit, illetve tripartit testületeket hoznak létre. Kétoldalúakat a munkáltatók szervezetei és a szakszervezetek, valamint az állam, háromoldalú testületeket pedig a Munkaügyi Alapítvány, vagy a Társadalmi es Gazdasági Tanács bevonásával, amelyek a kormány által ismertetett elképzeléseket véleményezik. A kormány döntése a társadalmi partnerek véleményének komolyan vétele, vagy mellőzése. A javaslatok elfogadásának valószínűsége az egyhangúság mértékétől függ – előbbiek véleményüket minél inkább egyhangúan fogalmazták meg, annál valószínűbb az elfogadó válasz a kormány részéről.

Hollandia munkaügyi szabályozásában az államon és a társadalmi partnereken kívül jelen van még néhány fontos szereplő: a Munka és Jövedelmi Központok, a Társadalombiztosítási Ügynökség (UWW) és a helyi önkormányzatok, valamint foglalkoztatás-védelem területén a polgárjogi bíróságok. A Munka és Jövedelmi Tanácsok tanácsadó jelleggel rendelkeznek, a Munka és Jövedelem Felügyelet pedig felügyeleti szerepkörrel. A munkanélküliek munkaerő- piaci reintegrációjában magántársaságok is részt vesznek. Holland sajátosság, hogy nem pusztán általános, hasznos iparág-specifikus járulékot is alkalmaz az ország, mindemellett a munkáltatónak az elbocsátási szándékát bejelentési kötelezettségén túl „meg is kell védenie”.

A RÉSZMUNKAIDŐS FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK FŐBB ESZKÖZEI
-Új munkaidő-törvény
-A munkajogi szabályok harmonizálása az adózási, társadalombiztosítási szabályokkal ,
-Új intézmény és pénzügyi keret létrehozása a társadalmi munkaidő-struktúrák létrehozására
-Felmérések, tájékoztatási kampányok
-A részmunkaidő alkalmazását preferáló kollektív szerződések megkötésének ösztönzése
-A részmunkaidős állások létrehozásának segítése támogatásokkal
-Kormányzati jó példa.

Szolnoki Szabolcs @2013

Források:

-Szöllősi Gábor: A munka jövőjének EU-s modellje, a „flexicurity” szociálpolitikai szempontú bemutatása
-Euvonal
-Eurostat
-Vojtek Éva: A „flexicurity” EU-s modelljeinek gyakorlati szempontú bemutatása, és a hazai megvalósítás lehetőségei
-Portfolio.hu
-Nemzetközi kitekintés a foglalkoztatási- és jóléti politikák alakulásáról (Szerk.: Dr. Nyilas Mihály)
-Miklós Anita: A foglalkoztatáspolitika kérdései
-Bagó József – Dr. Szauder Nóra: A részmunkaidős foglalkoztatás bővítésének eredményei és eszközei Hollandiában