Vállalkozz fiatalon sorozat - Újbudai Hallgatói Startup Pályázat
2016. január 04. írta: foglalkoztatas

Vállalkozz fiatalon sorozat - Újbudai Hallgatói Startup Pályázat

Körkép a feltörekvő vállalkozók lehetőségeiről

A sikereid és kudarcaid csak rajtad állnak, de számos kezdeményezés indul azért, hogy támogasson, amikor üzleti ötletedet és vállalkozóként önmagadat próbára teszed. A "Vállalkozz fiatalon" sorozat célja, hogy bemutassa az aktuális inkubációs programokat, startup versenyeket, pályázatokat.

------------------------------

benefits-of-being-an-entrepreneur.jpg

Kép: mattermark.com

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata pályázatot hirdet innovatív ötleteken alapuló startup vállalkozások létrehozására vagy támogatására. A pályázaton 35 év alatti, a kerületben campusszal rendelkező egyetemek graduális vagy posztgraduális képzésein résztvevő vagy a kerületben állandó lakcímmel rendelkező felsőoktatási hallgatók indulhatnak egyénileg vagy csapatban. (Csapatban való jelentkezésnél elegendő, ha a csapat egy tagja kerületi lakos vagy tanul olyan egyetemen, amelyiknek van campusa a 11. kerületben.)

A pályázat feltétele, hogy a hallgatói ötleteken alapuló vállalkozások a XI. kerületben jöjjenek létre, de kivétel nélkül minden pályázótól olyan elképzeléseket várunk, melyeket piaci termékekké lehet formálni. A négy millió forintos összdíjazású pályázat témáját illetően megkötés nincs, az azonban fontos, hogy a pályázat egy kidolgozott pénzügyi tervet is tartalmazzon.

Bírálati szempontok:

- az ötlet megvalósíthatósága az odaítélt összegből

- az ötlet piacképessége

- az ötlet piaci hiánypótló szerepe

- az ötlet innovativitása

- az elbírálásnál előnyt élveznek azok a csapatok, amelyek több tudományterületről szerveződnek

A bírálók köre:

- Eötvös Loránd Tudományegyetem

- Budapesti Corvinus Egyetem

- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem

- Design Terminál

- Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége

- A kuratórium tiszteletbeli elnökei, a pályázat ötletgazdái: dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és dr. Simicskó István, Honvédelmi Miniszter, a XI. kerület országgyűlési képviselője

A pályázók köre:

- XI. kerületi campusszal rendelkező felsőoktatási intézmények graduális vagy posztgraduális képzésein résztvevő vagy a XI. kerületben állandó lakcímmel rendelkező 35 év alatti hallgatók

- pályázni lehet egyénileg vagy maximum háromfős csoportokban; csapatban való jelentkezésnél elegendő, ha a csapat egy tagja kerületi lakos vagy tanul olyan egyetemen, amelyiknek van campusa a 11. kerületben, a többieknek elég, ha 35 év alatti felsőoktatási hallgatók

Díjazás, a támogatás mértéke:

4x1 millió forint

A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. február 14., vasárnap éjfél

A pályázatot „Újbudai hallgatói startup pályázat” jeligével a palyazat@ujbuda.hu e-mail címre kell elküldeni.

A pályázaton fel kell tüntetni a:

- a nevező(k) nevét

- a felsőoktatási intézmény nevét, a kar és a szak, valamint az évfolyam pontos megnevezésével (csapatok esetében ugyanezt minden tagnál külön-külön)

- a nevező(k) Neptun-kódját

- a tanulmányok kezdetét

- a tanulmányok várható befejezését

- a nevező(k) telefonszámát

- a nevező(k) e-mail címét

- a nevező(k) aláírását

A pályázat eredményhirdetése: minden pályázót előzetesen, e-mail-ben értesítünk.

A pályázatoknak kivétel nélkül tartalmazniuk kell a következőket

  1. Az ötlet, az elképzelt termék/szolgáltatás neve és rövid összefoglalója
  2. Milyen problémára jelent az elképzelt ötlet megoldást
  3. Milyen megoldást kínál az elképzelt ötlet a fentebb bemutatott problémára, mitől újszerű
  4. A termék/szolgáltatás létrehozásának mely szakaszát kívánja a pályázó az elnyert összegből megvalósítani
  5. Üzleti modell:

4/a. költségek részletes lebontása

4/b. célközönség, potenciális vásárlók

4/c. várható profit egy terméken/szolgáltatáson

  1. Technikai megoldás: hogyan lehet az adott terméket/szolgáltatást technikailag megvalósítani, megvannak-e ehhez a megfelelő eszközök, s ha igen, hol és milyen áron stb.
  2. Marketingstratégia: hogyan, milyen módszerekkel és eszközökkel lehet az adott terméket vagy szolgáltatást reklámozni, népszerűsíteni a fogyasztók számára
  3. Konkurencia: vannak-e hasonló vagy azonos témában versenytársak a piacon, s ha igen, miben különbözik ez az ötlet másokétól, miért jelent többet, miért tartható jobbnak stb.
  4. A nevező vagy a csapat bemutatása
  5. Ha már elindult a vállalkozás, milyen lépés(eke)t tett(ek) a jelentkező(k) korábban

A pályázat kétkörös, a kiválasztott pályázóknak a második körben (várhatóan március közepén) prezentálniuk kell az ötletüket a szakmai zsűri előtt. Ennek részleteiről időben értesítünk mindenkit.

A nyertes pályázók pénzügyi elszámolásának részletei:

- A nyertes pályázatoknál az elszámolás során az önkormányzat rendeletei és a hatályos adótörvény az irányadók.

- Minden esetben csak a megvalósított projektre fordított költségeket lehet elszámolni.

- A nyertes pályázókkal támogatási szerződést az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Közhasznú Egyesület köt, és feléjük kötelesek elszámolni is.

A bejegyzés trackback címe:

https://foglalkoztatas.blog.hu/api/trackback/id/tr98133508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása